Az elektromobilitás és a fenntarthatóság lesz a központi témája a Debreceni Egyetem által szervezett konferenciának és szakmai fórumnak az idei Debrecen Drive-on. Az ország legnagyobb járműipari seregszemléjén minden eddiginél több szakmai rendezvénnyel, több mint nyolcszáz különböző járművel, oldtimerek és prémiumkategóriás csúcsragadozó autókkal és látványos night drive show-val várják a látogatókat május 24-től három napon át a Nagyerdei Stadion környékén.
Hírek
Alapvető készségeket és képességeket sajátíthatott el az öt alkalomból álló tudományhasznosítási mesterkurzuson az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD Ösztöndíjával kitüntetett tizenhét doktoranduszhallgató. A Gémesi Zsolt innovációs szakember által vezetett képzésen a fiatal kutatók megismerhették azokat a folyamatokat, melyek a tudományos munkától a termékük piacra kerüléséig vezeti el őket.
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a Power Belt Kft., a dokumentum aláírását követően pedig átadták a kar Ótemető utcai épületében a cég jóvoltából több millió forintból kialakított, úgynevezett Hajtástechnikai Laborpontot. A világszínvonalú gépekkel, eszközökkel felszerelt műhely egyszerre 20-22 hallgató gyakorlati oktatását segíti.
Karriernapot tartottak pénteken a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Számos gyógyszergyár, az Európai Gyógyszerügynökség, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ mutatta be a kar hallgatóinak, milyen munkalehetőségeket kínálnak számukra a diploma megszerzését követően.
A gyógyászati segédeszközök gyártásával és értékesítésével foglalkozó Coloplast Hungary Kft-vel kötött duális képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. Az együttműködés révén a vállalatgazdaságtan MSc szakon tanulók gazdagodhatnak értékes tapasztalatokkal a világszerte több mint tizenkétezer alkalmazottat foglalkoztató dán székhelyű cégnél.
Befejeződött a Debreceni Egyetem Műszaki Kar járműmérnöki alapképzés járműgyártás szakirányos hallgatók első csoportjának oktatása a BMW Group Gyár Debrecen Képzési Központjában. A résztvevők egyebek mellett a tervezéssel, a forgácsolással, a lemezmegmunkálással, illetve a részegységek szét- és összeszerelésével ismerkedtek meg.
Mintegy ezer hallgató és harminckét vállalati partner részvételével rendezett Szakmai Napot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A diákok megismerhették a TTK-val kapcsolatban álló cégek profilját, követelményrendszerét, az általuk kínált karrierlehetőségeket. Most először angol nyelvű szekcióval is készültek a szervezők.
A Debreceni Szakképzési Centrum kiemelt német nyelvi képzést folytató intézményeiből érkeztek némettanárok arra a szakmai továbbképzésre, amelynek csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) adott otthont. Az eseményen a British Telecommunications, a Deutsche Telekom IT Solutions, a Schaeffler Debrecen és a Transcosmos Hungary munkatársai workshopot is tartottak a nyelvtanároknak a vállalati kommunikációról.
Pályafutásuk bemutatásával ismertették a munkaerőpiaci lehetőségeket az intézmény egykori diákjai szerdán a Debreceni Egyetemen. A karriernapot a jelenleg itt tanuló magyar és külföldi hallgatók számára rendezte az angol szakhét keretében közösen a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete és a Debrecen BSC Kerekasztal.
Csaknem 800 négyzetméteren 80 kiállító és több mint kétezer állás várta a látogatókat a régió legnagyobb állásbörzéjén a Debreceni Egyetem Főépületében. A kínálat ezúttal is kiemelkedő volt, nem csak pozíciókat találhattak a hallgatók, hanem szakmai gyakorlati helyeket, önkéntes munka-lehetőségeket és külföldi ösztöndíjakat is.